"Az ember mindazon eredményei közül, melyeket az utóbbi 150 évben elért, talán semmi sem járult hozzá jobban jólétének növekedéséhez, mint a mezőgazdaság fejlesztése.” (Salmon és Hanson, 1970)

ProPlanta mérföldkövek

1995
Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet és az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet kutatóinak együttműködésével megkezdődik egy új szemléletű számítógépes szoftver kifejlesztése, egy költség- és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszer fejlesztése.

1995-2003
A meghatározó jelentőségű szántóföldi növények szaktanácsadási rendszerének fejlesztése, melynek során:
• a magyarországi trágyázási tartamkísérletek (Országos Egységes Trágyázási Tartamkísérletek, valamint tájkísérletek) 1960-2000 közötti időszakban született és publikált eredményeinek összegyűjtése, rendszerezése és elemzése;
• a hatóanyag azonosság elvén beállított istállótrágyázási és műtrágyázási kísérletek hazai publikált adatbázisának összeállítása, az istállótrágya-hatások vizsgálata;
• szántóföldi növények termésmennyisége és azok NPK-tartalma alapján a fajlagos makroelemtartalmak meghatározása, vizsgálata, termésszinttől függő változásának elemzése;
• a növények tervezhető termésszint intervallumainak meghatározása;
• szaktanácsadási rendszer működő szoftverének megalkotása: ProPlanta v1.0

2004
A szántóföldi zöldségnövények új, környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszerének kifejlesztése is a prof. dr. Terbe István által vezetett Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék és az MTA TAKI, valamint az MTA MGKI által koordinált 10 tagú konzorcium együttes munkája eredményeként.
A szoftver gyakorlati tesztelése 2004-től napjainkig: hazai szabadföldi kisparcellás kísérletek – IMPHOS-kísérletek (3 növény, 3 kísérleti hely, 3-6 év), Syngenta-kísérletek (3 növény, 3 kísérleti hely, 3 év), Genezis-kísérletek (4 növény, 9 kísérleti hely); Üzemi mezoparcellás kísérletek - Genezis 500-ak Klubja

2005
A szántóföldi növények szaktanácsadási szoftverének szerzői jogvédelme. Az ÉGyDKF Környezetkímélő gyümölcsös fenntartó trágyázási rendszer és a Szőlő környezetkímélő fenntartó trágyázási rendszer kifejlesztése, dr. Szűcs Endre (Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Kht.) és dr. Szőke Lajos (Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet) vezetésével.

2006
A szántóföldi zöldségnövények szaktanácsadási szoftverének szerzői jogvédelme.
A gyümölcsös szaktanácsadási szoftver szerzői jogvédelme.
A szőlő szaktanácsadási szoftver szerzői jogvédelme.
ProPlanta v2.0

2008
Magyar Innovációs Nagydíj

2011
Máig használatos, felhasználó barát kezelőfelület megalkotása: ProPlanta v3.0

2021
Nemzeti győztes az EOQ (European Organization for Quality) Magyar Nemzeti Bizottság Közszférában működő szervezetek minőség-innovációi kategóriában

2022
Nemzetközi győztes: Quality Innovation Award a „közszférában végzett innováció” kategóriában

A trágyázás története

A Tigris, az Eufrátesz, valamint a Nílus mentén a földművelés kezdetén letelepedett népek különleges helyzetüknél fogva nem állati vagy emberi ürülékkel trágyáztak. Ezt a szerepet a folyók évenkénti áradása után visszamaradt tápanyag-dús iszap töltötte be. Hasonlóan nagy volt a népsűrűség egyes vulkáni kúpok „szoknyáján”, illetve azok környezetében. Ezeket a területeket „Isten-trágyázta” földeknek is tekinthetjük, hiszen itt egyrészt a terméssel elvitt tápanyagok természetes visszapótlásáról, másrészt a vulkáni tevékenység következtében eredetileg is magas oldható foszfát- és egyéb ásványianyag-tartalommal együtt járó nagy természetes termékenységű területekről beszélhetünk. Bárminemű trágyázással, illetve tápanyag-visszapótlással csupán ezeket a természetes folyamatokat, illetve állapotot próbáljuk „utánozni”. Homérosz Odüsszeia hőskölteményében Argos kutya Odüsszeusz trágyatelepét őrizte 20 évig. Az ókori görögök tehát a trágyát nagy becsben tartották és őrzésre méltó értékként kezelték. A rómaiaknál a földi jólét istene Saturnus volt, akinek a Stercutius melléknevet adták és ekként mint a trágyázás istenét is tisztelték - A trágya latinul stercus. Kína, Japán és Délkelet-Ázsia népei már évezredekkel ezelőtt rendszeres trágyázást folytattak. Ennek legfőbb oka, a nagy népsűrűség mellett, hogy nem rendelkeztek művelésbe vonható termékeny földtartalékokkal. A Biblia szerint Palesztinában is ismerték a trágyázás jelentőségét. Erre utal Jézusnak a terméketlen fügefáról szóló példázata, Lukács evangéliumának 13. fejezetében:

A sűrűn lakott Hollandiában már az 1500-as évektől, Németországban az 1800-as évek közepétől kereskedelmi cikk lett a korábban szemétként kezelt állati trágyákból, ill. fekáliából. Kelet-Európában ezzel szemben a trágyakezelésre kevés gondot fordítottak, ugyanis itt még elégséges földterület állt rendelkezésre.

A műtrágyázás kialakulása és jelentősége

A mezőgazdaság teljesítőképességét alapvetően meghatározó növénytermesztés a tápanyagpótlás színvonalának is függvénye. Cooke (1965) szerint a régebbi gazdálkodási rendszerek sikere attól függött, hogy mennyiben tudták a növényi tápanyagokat az istállótrágyával a talajba juttatni, ill. pillangósokkal a N-többletet biztosítani. A talajok ilyen módon növelt nitrogéntartalmának kedvező hatása mellett már Liebig (1840) is felismerte és felhívta a figyelmet az egyre inkább minimumba kerülő foszfor, valamint kálium jelentőségére. Ennek következtében elsősorban a foszfortrágyák iránt nőtt meg a kereslet, így nem volt véletlen, hogy Lawes első műtrágyagyára Angliában szuperfoszfátot termelt. Alapanyagul kezdetben csontlisztet, majd guanót, a foszfáttelepek felfedezése után pedig nyersfoszfátot használtak. Az 1950-es éveket követően gyorsan nőttek a termések az Egyesült Államokban és ez az emelkedés több mint 40%-ban a területegységről nyert termés-többletekből származott, melyeket döntően a műtrágyázás javára írtak (Parker 1965). A műtrágyázás megindulásával megmutatkozó látványos fejlődés, a termésmennyiségek jelentős, akár többszörös emelkedése Prjanisnyikov (1945) szerint mintegy 50%-ban a műtrágyázásnak tulajdonítható. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban felismerték azt az összefüggést, hogy a mezőgazdaság más ágainak fejlődése a növénytermelés fejlettségének függvénye. A talaj termékenységének, ill. tápanyag-ellátottságának kérdése tehát az egész mezőgazdaság jövője szempontjából meghatározó. A természeti újratermelési folyamat lényege az asszimiláció, központi kérdése pedig a tápelem-gazdálkodás. Ez utóbbi pedig egyet jelent a növények által kivont táp-anyagok szakadatlan pótlásával. Amíg a növénytermesztés eredményességének javítása során az agrotechnikai tényezők többsége közvetett módon segíti a mennyiség növelését, addig a műtrágyázás közvetlen célja és fő funkciója a termések növelése. A mezőgazdaság élelmiszertermelő kapacitásának egyik fő meghatározója az utóbbi évszázad földművelési rendszereiben a műtrágya lett. A fejlődés elsősorban mennyiségi vonatkozású volt és számos új problémát vetett fel. A műtrágyázás ugrásszerűen megnövelte az élelmiszertermelés energiaigényét, előtérbe került a műtrágyák kumulatívan jelentkező károsító hatása, mint pl. a talajok és talajvizek nitrátosodása, a nehézfém-akkumuláció, vagy a megtermelt növények minőségének kedvezőtlen változásai. A hiánygazdálkodással jellemezhető területeken új problémák forrása lett a makroelem-pótlás diszharmóniájából eredően a kedvezőtlen tápelem-ellátottság okozta termésmennyiség- és termésstabilitás-csökkenés, a minőségromlás. Ezeknek a negatív hatásoknak a tompításában fontos szerepet töltenek be azok a kutatási eredmények, amelyek a gyorsan fejlődő műszaki megoldások, a digitalizáció révén támogatják a hely- és időspecifikus műtrágyázás megvalósítását, a növények élettani jellemzőihez, a változó klimatikus feltételekhez jobban igazodó műtrágyaformák és dózisok alkalmazását a fenntartható és költséghatékony növénytermesztés érdekében.

Hazai trágyázási szaktanácsadás

A tenyészidőszak során a gyökerek által átjárható talajrétegben lévő összes tápelemnek csak töredéke vesz részt közvetlenül a növények táplálásában. Egy átlagos csernozjom talaj felső 1 méteres rétegében több mint 5000 kg nitrogén, 12.000 kg K₂O, és a P₂O₅-ban kifejezett foszforból is mintegy 1500 kg található. Az e mennyiségek töredékének számító műtrágya-hatóanyag dózisok mégis többnyire nélkülözhetetlenek a nemesített hibridek és fajták gazdaságos termesztéséhez. Ez azért van, mert az összes tápelemből egy adott tenyészidő alatt a hozzáférhetővé váló mennyiség függ a talaj fizikai és kémiai sajátosságait befolyásoló környezeti feltételektől, valamint az adott tápelem tulajdonságaitól, talajjal való kölcsönhatásaitól (oldhatóság, megkötődés stb.). Ezeknek a folyamatoknak az ismerete, a felsorolt tényezők vizsgálata elengedhetetlenül fontos a környezetet kímélő trágyázási gyakorlat kidolgozásához. A talaj mind felszíni, mind mélységi összetevőit tekintve heterogén rendszer, amely időbeni dinamikát is mutat. A növények termesztését befolyásoló talajtani tényezők vizsgálata, ezek alapján a trágyázási szaktanács elkészítése során, figyelembe kell venni ezt a tér- és időbeni heterogenitást. A trágyák alkalmazásával, de nem a kijuttatás minőségével összefüggő tévedések többnyire a talaj nem kellő megbízhatóságú felmérésére, a heterogenitás nem kellő figyelembevételére vezethetők vissza. A javasolt tápanyag-mennyiségek meghatározása során a legnagyobb hibát a helytelen, nem szakszerű talaj-, vagy növényminta-vétel jelenti, ezt követi a vizsgálatok során elkövetett módszertani hiba nagysága, majd – az előzőekhez képest elenyésző mértékben – a műszeres analízis pontatlansága és az eredmények értékelésében rejlő szubjektivitás. A növénytermesztési technológiák minden elemére, így a trágyázási szaktanácsadási rendszerek ajánlásaira is igaz, hogy a máshol jól bevált módszerek, technikák kellő adaptálás nélkül komoly gondokat okozhatnak. Az egyik legalapvetőbb és legnyilvánvalóbb tétel, hogy a környezeti adottságokon túl a tábla történeti fejlődése is alapvetően meghatározó. Nincs átlagos talaj, átlagosan alkalmazható módszer. Az átlagok sok esetben pont azokat a különbségeket fedik el, melyek felhívnák a figyelmet a változtatás szükségességére. Áttekintve és értékelve azokat a tényezőket, melyeket adott környezeti feltételek között a helyes trágyázási szaktanácsok készítésénél figyelembe kell venni, az alábbi szempontokat hangsúlyosak:

• gyakorlati tapasztalatok (meteorológia, agrotechnika), táblatörzskönyvi adatok;
• a termesztett növények tulajdonságainak ismerete;
• talaj- és növényvizsgálatok eredményei;
• tervezett termésszint;

A gazdaságos, a környezeti feltételekhez és a termesztés körülményeihez, a termesztett növény igényeihez illeszkedő trágyázásban a szaktanácsadási rendszernek döntő szerepe van. A trágyázásnak a gazdálkodó által tudatosan alkalmazott műveletnek a szerepe a kezdetek óta lényegében nem változott. A trágyázással a cél egyrészt a tápanyagokkal kellően el nem látott talajok termőképességének növelése, másrészt a termesztés egy adott szintjén már csak a kivont tápelemek pótlása. A gazdálkodónak azonban mindkét esetben azonos elv szerint kell döntenie. Meg kell határoznia a kiválasztott területre optimálisan kiszórandó hatóanyag-mennyiséget, ki kell választania a környezeti feltételeknek legjobban megfelelő trágyát, majd ezt az adott helyre optimális időpontban ki kell juttatnia. A magyar trágyázási szaktudomány fejlődése – Nyugat-Európával egy időben – már a XIX. században megkezdődött. Tessedik Sámuel, Pethe Ferenc, Inkey László, Treitz Péter és mások már ekkor jelentős munkát végeztek a termesztett növények trágyaigényének kutatásában. `Sigmond már a század elején arról írt, hogy trágyázni csak ott kell, ahol arra szükség van. “A szükséglet nemcsak a növénytől, hanem a talaj tápanyagszükségletétől is függ.” E megállapítás arra is utal, hogy a talajvizsgálatok szükségessége is felmerült a szakemberek körében. Az 1920-as években már működtek trágyázási szaktanácsadási szervezetek Magyaróváron (Országos M. Kir. Növénytermelési Kísérleti Állomás) és Debrecenben (M. Kir. Dohánykísérleti Állomás). A hazai szakemberek már a ’30-as években hangsúlyozták, hogy a talajvizsgálatoknak a trágyázási szaktanácsadás készítésén túl az esetleges talajjavítás szükségességének elbírálásában is jelentőségük van. A trágyázási szaktanács véleményük szerint a talajvizsgálatokon kívül figyelembe kell, hogy vegye a következő tényezőket, paramétereket:

• az utolsó 4 év növényeit és azok termését;
• az utolsó 4 év trágyázását;
• a termelendő növényt;
• a talaj felületét;
• a tábla vízellátottságát;
• az alkalmazott talajművelő eszközöket;
• a talajvíz mélységét;
• a kavicsos, vagy vízzáró réteg jelenlétét és mélységét.

Az első modern, többismétléses, kisparcellás országos szabadföldi trágyázási kísérletsorozatok beállítása az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején id. Várallyay György nevéhez fűződik. A trágyázási szaktanácsadó módszerek fejlesztése Magyarországon a múlt század hetvenes éveiben vált intenzívvé. Mindezt az erőteljesen növekvő hazai műtrágya felhasználás indokolta és az 1950-es, ’60-as években megkezdett korszerű trágyázási kutatások, köztük az egységes Országos Műtrágyázási Tartamkísérletek első 1-2 évtizedének eredményei, valamint a bővülő üzemi tapasztalatok tették lehetővé. Az ekkor működő jelentős növénytermesztési rendszerek (KITE, IKR, KSZE, GITR) mindegyike rendelkezett saját módszerrel, melyek a trágyázási szaktanácsadás készítésének alapösszefüggéseit (szem előtt tartva és felhasználva figyelembe vették a talaj tápanyagtartalmát, a talajtípustól függő tervezett termésátlagot, az elővetemény, az istállótrágyázás hatását, a talaj kultúrállapotát, és az esetleges növényvizsgálati eredményeket.

Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején egy előrehaladottabb fázis vált meghatározóvá a hazai szaktanácsadásban, amikor ellátottsági kategóriák valószínűsítik a várható trágyahatás mértékét. Hazai viszonylatban formailag ehhez a feltételek adottak voltak a 80-as években. Hiszen kötelezően előírtuk a táblaszintű rendszeres talajvizsgálatokat, és határértékeket is javasoltunk a differenciált trágyázásra. A hazai agronómiai, agrokémiai iskolák prominens, meghatározó vezetői, Antal József, Bocz Ernő, Buzás István, Debreczeni Béla, Győrffy Béla, Kádár Imre, Sarkadi János és mások dolgozták ki az először 1979-ben kiadott MÉM NAK rendszert (Kék füzet), amit 1987-ben módosítottak (Fehér füzet). Ez utóbbi változat inkább gazdaságpolitikai elvárásoknak, mint a szakmai elveknek igyekeztek megfelelni, így a rendszerváltoztatás utáni drámai módón visszaeső műtrágya-használat következtében is – a gyakorlatban nem terjedt el. Az 1979-ben kiadott MÉM NAK rendszer (Kék füzet) a táblákat az alábbi termőhelyi kategóriákba sorolta:

I. Csernozjom talajok
II. Barna erdőtalajok
III. Kötött réti talajok és glejes erdőtalajok
IV. Homok- és laza talajok
V. Szikes talajok
VI. Sekély rétegű vagy erősen lejtős, erodált talajok

A csoportosítás hiányossága, hogy mindegyik termőhelyi kategóriába különböző agronómiai tulajdonságú talajtípusok tartoznak. Az ésszerű termeszthetőséget figyelembe véve adta meg a 17-19 legfontosabb szántóföldi kultúra tervezhető termésszintjeit és azokat termőhelyenként 8 lépcsőben osztotta fel. A műtrágya-igény számításának menetében a következő lépés a talajvizsgálati eredmények alapján a táblák, táblarészek tápelem-ellátottságának meghatározása volt. A határértékek alapján a következő kategóriákat különítették el: igen gyenge, gyenge, közepes, jó, igen jó és túlzott ellátottságú talajok. A talajok humusztartalma alapján becsült nitrogén-ellátottsági kategóriák a szántóföldi termőhelyi kategóriákon belül az Arany-féle kötöttségi szám alapján két-két csoportot képeztek, könnyebb és nehezebb mechanikai összetételűeket. A kálium-ellátottságot az AL-oldható K₂O koncentrációk alapján szintén a kötöttséget figyelembe véve, a P₂O₅-tartalom szerinti P-ellátottságot pedig a karbonátosság függvényében határozta meg. Az ellátottsági kategória ismeretében volt kiválasztható az adott termőhelyen a termeszteni kívánt növények fajlagos N, P és K igénye. Ezt kellett megszorozni a tervezett termés mennyiségével. A korrekciós tényezők között a rendszer az istállótrágya 2-3 éves tartamhatásával számolt, figyelembe véve az elővetemények hatását, valamint felhasználási javaslatot adott a műtrágyák alkalmazási időpontjára, megosztására, formájára is. A cukorrépa termesztéséhez az ásványi-N tartalom mérése alapján javasolta a felhasználandó nitrogén mennyiségeket. A fentiekkel azonos irányelvek alapján készült el 1981-ben a szántóföldi zöldségnövények trágyázásának rendszere is (Zöld füzet). A gyakorlatban azonban jórészt továbbra is sablonosan trágyáztak, szinte függetlenül a talaj ellátottságától, sőt részben a termesztett növénytől. A volt MÉM NAK vizsgálatai szerint pl. alig tért el a trágyaadag a gyengén és a jól ellátott táblákon (Buzásné et al. 1985).

Az MTA TAKI és KSZE az 1980-as évek közepén alakította ki közös tápanyag-gazdálkodási szaktanácsadási rendszerét. Kidolgozásának közvetlen előzménye a MÉM NAK, előbbiekben bemutatott rendszerének nem kellően átgondolt megváltoztatása (Fehér füzet) volt. Ennek során az elemekre korábban – kísérleti eredmények alapján – kialakított ellátottsági kategóriákat, határértékeket megváltoztatták. Ezt a módosítást a szakközvélemény nagy része ellenezte, mivel megítélésük szerint a már a korábbi rendszerben is meglévő túltrágyázást fokozta. Az MTA TAKI – KSZE közös szaktanácsadási rendszer alapjainak kidolgozása a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében (MTA TAKI) történt. A KSZE szakemberei töltötték fel a rendszert üzemi adatokkal, majd Várallyay György és Sarkadi János irányításával végezték a számítógépes programozást. Ez rendszer volt a hazai szaktanácsadás történetében az első, számítógépeken futtatható trágyázási szoftvercsomag. A rendszer a talajokat tulajdonság-együttesek alapján csoportosította, ez adta az alkalmazott négyjegyű kódok első számjegyét. Az első három csoportba tartoznak azok a talajok, melyeken a termesztés körülményei nem gátoltak:

- egyensúlyi típusok (csernozjomok)
- kimosódási típusok (erdőtalajok)
- akkumulációs típusok (réti talajok).

Ezeknél a talajoknál a négyjegyű kód második számjegye a talaj fizikai féleségére, harmadik számjegye a pH-ra, illetve mészállapotra, míg negyedik számjegye a tábla, a homogén táblarész, talajmozaik humusz viszonyaira utalt. További öt csoportba a termesztést gátló tulajdonságok típusa szerint (szikesedés, sekély termőréteg, stb.) sorolta be a talajokat. A fenti kategóriákat figyelembe véve összességében 280 különböző, hazai talajviszonyaink között létező mozaikból állt össze a rendszer. A talajok csoportosítását követően a talajmozaikokat a három makroelem (NPK), valamint a kalcium és a magnézium tápelem-ellátottsága alapján a rendszer külön kategorizálta, tápelemenként 6-6, ún. talajtulajdonság-csoportot kialakítva Ezekben a talaj egyéb fizikai, kémiai, biológiai és mikrobiológiai sajátosságai adták a differenciálás alapját. Látszólagos bonyolultsága ellenére a módszer egyik előnye az, hogy elemenként különböző blokkba tartozhat ugyanaz a kódszámú talajmozaik, ami – a számítógépes elemzés révén – a rendszer rugalmasságát, pontosságát és alkalmazhatóságát nagyban megnöveli. A szoftver a növény fajlagos hatóanyag szükségletét olyan táblázat segítségével határozza meg, amely a tápelem-ellátottsági kategóriának megfelelően figyelembe veszi a módosító tényezőket.

A MÉM NAK módszer alapmetodikáját felhasználva, de a gazdaságossági és környezetvédelmi szempontokra különös hangsúlyt fektetve jött létre Horváth József vezetésével a ’90-es években a kaposvári Talajerő Plusz Kft. szaktanácsadási rendszere. Jellemzője, hogy a tápanyag ajánlások kidolgozásának menetében döntő fázisnak tekinti a precíz mintavételeket, a táblára jellemző talajviszonyoknak, az előző évek terméseredményeinek, trágyázásának részletes ismeretét. Mindezeket szem előtt tartva, a rendelkezésre álló erőforrások hatékony alkalmazása érdekében a kezelendő táblákat rangsorolja. Az „optimális trágyázási gyakorlat”-ra tett javaslat mellett egy „minimum technológiát” is megad. A két szint közül a gazdálkodó anyagi lehetőségeinek ismeretében választ. A főképpen őszi kalászosok N-hatóanyag szükségletének meghatározása a talajok ásványi-N tartalmának figyelembevételén alapul. Az Nmin-módszer azt a felismerést alkalmazza, hogy a korábbi időszak nitrogén trágyázásának eredményeként, továbbá a talajban zajló transzformációs és transzport folyamatok eredőjeként az adott évi N-trágyázást megelőzően is különböző mennyiségű, ásványi-N formában lévő nitrogén található a gyökérzónában. Ez jelentős szerepet játszik a növény N-igényének kielégítésében, így jelentősen hat az alkalmazott nitrogéntrágya érvényesülésére. A módszer alkalmazásánál figyelembe veendő fontosabb tényezők:

• a mintázandó talajszelvény mélysége;
• a mintavétel időpontja;
• megbízható átlagminta képzése megfelelő számú részmintából.

A mintavétel mélységének meghatározása a nitrát-N tartalmat befolyásoló tényezők (környezeti feltételek, növények gyökerezési mélysége stb.) figyelembevételével történik. Mindezek alapján a mintavételi mélység általában 0-60, 0-90 cm lehet, szükség esetén azonban kiterjedhet a 0-120 és 0-150 cm-es talajrétegre is. A mintavétel időpontját tekintve alapelv, hogy időben az olyan közel legyen a vetéshez, illetve őszi vetésű növények esetében a vegetáció újraindulásához, amilyen közel csak lehet az időjárási körülményektől, a talaj állapotától, a technikai feltételektől függően. A rendszer alkalmazása során összegyűlt, kiterjedt gyakorlati tapasztalatok szerint az ősszel kiadott, és a növény által a tél végéig fel nem használt nitrogén, mint tápanyagforrás az évjáratok többségében elvész a növény számára, mert a mélyebb talajrétegekbe mosódik. A vegetáció indulásakor a talajban meglevő, a növények számára rendelkezésre álló nitrogén mennyisége előre nem becsülhető, ezért a rendszer minden évben szükségesnek tartja kora tavasszal az ásványi-N tartalom mérését. Az eredmények azt mutatják, hogy az ekkor kimutatható nitrogén mennyisége többnyire független az ősszel kiadott nitrogén adagjától és a kora tavaszi ásványi-nitrogén tartalom alakulására hazánkban a legnagyobb hatást az évjárat gyakorolja. Mindezek alapján a szaktanácsadási rendszer csak olyan gyengébb tápanyag-szolgáltatású táblákon javasolja maximum 35 kg/ha N hatóanyag őszi kijuttatását, amelyen az elővetemény jelentős mennyiségű szármaradványát bedolgozták a talajba. A rendszer megfogalmazza a „minimum szinten” történő P és K trágyázás feltételeit is. Ez alatt azt érti, hogy az adott tábla talajában a foszfor és kálium ellátottság nem csökkenhet a mindenképpen fenntartandó minimum közelébe, illetve azt semmiképpen sem érheti el. Célja a talajok tápanyag-kiürülési ütemének jelentős csökkentése. Ezért nem minden évben javasol P- és K-műtrágyákat alaptrágyaként, de maximálisan figyelembe veszi a trágyahatásokat, így a búzánál P-hatást, a kukoricánál a K-hatást. Ez periodikus trágyázást, vagy vetésforgóban történő alaptrágyázást jelent.

1995-ben kezdődött meg az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének és az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének együttműködésével, Németh Tamás professzor, Csathó Péter és Árendás Tamás vezetésével egy új szemléletű, ma ProPlanta néven ismert környezetkímélő trágyázási szaktanácsadó rendszer kifejlesztése. A rendszer szoftveres változatát Fodor Nándor készítette el. Figyelembe véve a hazai tápanyag-gazdálkodásnak a rendszerváltozáskor megindult jelentős változásait, a korábbi szaktanácsadási módszerek értékeit megőrizve, új szemléletű, költségtakarékos, környezetkímélő makro- és mikroelem trágyázási rendszer jött létre. A fejlesztés célja az volt, hogy a rendszer a talajvizsgálati eredmények figyelembevételével harmonikus tápanyag ellátottságot biztosítson a termesztett növényeknek egy hosszútávon fenntartható tápanyagszinten. A környezetkímélő trágyázási szaktanácsadás elméleti hátterét az elmúlt 40 év hazai trágyázási kutatásainak publikált tartamkísérleti eredménysora, adatbázisa adja, ami egyedülálló információs hátteret jelent a magyarországi rendszereket tekintve.